Atromitosz – Levadiakosz

Labdarúgás, görög bajnokság – Szuperliga.

Elemzés: a Levadiakosz meccsére is fogadtunk ezelőtt, tükörsimán nyert is. Ma nem várok ennyire nagy átgázolást, de már nekik tét nélküli fordulók következnek.. Mindenképpen osztályozós helyeken és a meglévő sérültek mellé szerintem nem fognak túl sokat kockáztatni.. A csapatukból jelenleg is hiányoznak a legjobbak. Bahanack (védő – 15/0), Belmonte (középpályás – 7/1), Moutinho (legjobb játékos, középpályás – 17/3), Skvarka (középpályás – 8/1), Torró (csatár – 10/0) és Gianniotas (csatár) sem bevethető sérülés miatt! A mindössze 12 gólos csapatból tehát 5(!) gól és a fontosabb kategóriájú játékosok hiányozni fognak.. Ráadásul szinte ugye tét nélkül. Ezzel szemben az Atromitosz kerete erősebb, jelenleg egészségesebb is, otthon pedig masszív csapat látszatát keltik. 1, illetve 2 mérkőzéssel is játszottak kevesebbet egyes csapatoknál, a hátrányuk nem ledolgozhatatlan, így egy nagy hajrával akár a rájátszást is elérhetik. A Levadiakosz utoljára akkor szerzett pontot, mikor emberelőnybe kerültek a 24. percben, de akkor sem voltak sokkal dinamikusabbak ellenfelüknél, valamint a sereghajtó Lamia ellen sikerült. Ma nem várok újabbat tőlük. Tippem: 2-0

Fogadási határidő: 02.20. 17:00

Tipp: Atromitosz győzelme @ 1,80

Megosztás

További tartalmaink

unibet
tudástár

Minek köszönheti népszerűségét az Unibet?

Minek köszönheti népszerűségét az Unibet? A sportfogadás és az online kaszinózás sajátos összefonódását kínálja az Unibet. Az 1997-es alapításkor már az volt a cél, hogy